Fekete István, a méltán népszerű író 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Édesapja, Fekete Árpád tanító, iskolamester, édesanyja, Sipos Anna. Az időközben kibővülő család (három leánygyermek is született) hamarosan indokolttá tette (a megfelelő képzés érdekében) a városba költözést. Apja a Városházán lett hivatalnok, István pedig a kaposvári gimnáziumban folytatta a tanulást.
Tizennégy éves volt, amikor kitört a világháború. Az iskola utolsó osztályát 1915 nyarán végezte el, majd egy hároméves felső kereskedelmi iskolába iratkozott be. 1917 nyarán elutazott Somogyfajszra nagyapai nagynénjéhez, ahol – életében először – vadászaton vett részt.
1917 végén ő is katonának állt, és a Kaposváron állomásozó zászlóalj miatt a városban maradhatott. 1918 tavaszán hadiérettségit tett iskolájában, majd Gödöllőre került a tartalékos tiszti iskolába.
A Debreceni Gazdasági Akadémiára 1923-ban vették fel, de csak az első félévet végezte el ott, mert 1924 januárjától Magyaróváron folytatta tanulmányait. Ekkor katonaruháját is levethette, s mezőgazdászként helyezkedett el Bakócán, gróf Mailáth György birtokán.
Életmódja ekkor kezdett el hasonlítani a regényeiből általunk is jól ismertre. Kora hajnalban kelt, lóháton járta be az uradalmat, és amikor hazatért, gyakran ragadott tollat, s jegyezte le az erdőről, a földekről begyűjtött érzéseit, élményeit.
Ott ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai főorvos lányával, akit 1929. december 12-én feleségül is vett. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, ahol Fekete István vezető gazdatisztként kapott állást a holland származású, földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Gyakorlott, tapasztalt, feladatát kiválóan értő szakember volt.
1930-ban született meg kislánya, aki édesanyja nevét örökölte. Két évvel később pedig világra jött István nevű kisfia is.
Feljegyzései, írásai rövid lélegzetű megfigyelésekként jelentek meg a Nimród vadászújságban, melynek szerkesztője, Kittenberger Kálmán biztatta további tollforgatásra.
Írt is szorgalmasan a madarak vonulásáról, a vadak viselkedéséről, szokásairól, a vadászat etikájáról, majd egy év elteltével a szerkesztőségbe invitálták, s személyesen is kezet rázhatott a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő Kittenberger Kálmánnal. Találkozásukból kölcsönös tisztelet és életre szóló barátság lett.
1936-ban írta meg A koppányi aga testamentumát, a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára. Első könyve máris a pályázat első helyezettje lett. Következő kisregénye, a Csí 1940-ben látott napvilágot. Ugyanebben az évben a Kisfaludy Társaság soraiba választotta. Még színdarabot is írt, Hajnalodik címmel, mely drámát telt ház előtt játszották a Magyar- és a Kamaraszínházban, közel százszor. Majd Bánki Viktor filmrendező kérte fel egy forgatókönyv (Doktor Kovács István) elkészítésére, melyet egy hét alatt készített el.
Ezek után családjával együtt a fővárosba költözött, ő maga pedig a Földművelésügyi Minisztériumban helyezkedett el. Megjelent második romantikus regénye, a Hajnal Badányban, majd újabb elbeszéléskötetet írt Egy szem kukorica címmel (l944), négy évvel később kiadták a Tíz szál gyertya című novelláskötetét is.
1949 tavaszán nyugdíjazták, s ezzel nehéz időszak köszöntött a családra. Könyveit sem adták ki, alkalmi munkából gondoskodott családjáról. 1951 őszén végre sikerült egy tanári állást szereznie a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Ott írta a Kele, valamint Lutra című regényeit, és 1955-ben végre megtört a köré fagyott jég is: a Halászat című művét a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként hozta forgalomba. A Lutra 1955-ben látott napvilágot, megelőzve a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot.
Megírta a szarvasi arborétum történetét elmesélő Pepi-kert című könyvét, a Tüskevárért pedig 1960-ban még József Attila-díjjal is kitüntették. 1965-ben jelent meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből-utolsó írásaként csak a Ballagó idő készülhetett el. E regénye már írói számvetés is, visszatekintés az elmúlt, emlékké vált életre. Az 1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban felnőtt vadászélményeit foglalja egybe. 1968-ban másodjára kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében érte a következő rosszullét, s a gyöngyösi kórházba szállították.
Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Betegsége közben egyre súlyosbodott, 1970. június 23-án örökre lehunyta szemeit Budapesten. Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én vettek tőle végső búcsút a Farkasréti Temetőben.